2012 óta minden év március 10-én ünnepeljük a Székely Szabadság Napját, mely az elszakított magyarság egyik igen fontos identitásképző eseménye. Ilyenkor megemlékezéseket, demonstrációkat tartanak, és élénk sokadalommal, Erdély minden pontjáról érkezők képviselik a székely autonómia ügyét a marosvásárhelyi nagyrendezvényen.
Ezen jeles alkalomból szeretnénk mi is megszólalni és ismertetni a hungarista álláspontot Erdély helyzetével kapcsolatban.
Mint a magyar népet alkotó egyik legnagyobb népcsoport, a székelyek oroszlánrészt vállalnak a magyar identitás formálásában. Jász, kun, palóc, hajdú, székely, csángó, és még sorolhatnánk népiségünk alkotóelemeit, melyek, mint egy mesteri eledel alapanyagai együtt kereket és egészet alkotnak. Ezen okból kifolyólag igen nagy féltéssel és szeretettel figyelünk székely testvéreink minden rezdülésére, hiszen örömük a mi örömünk, fájdalmuk a mi fájdalmunk.
A székely autonómia és egész Erdély mibenlétének kérdése túl régóta lóg már a levegőben és sajnos éket ver a román és a magyar nép közé, hiszen okot ad a torzsalkodásra. A történet talán ott kezdődött, amikor a magyar urak nemtörődömsége, a bécsi udvar megosztó agitációja, vagy Kossuth elhibázott kisebbségpolitikája következtében megromlott a bizalom a két nép között. Jött az 1848/49-es forradalom, majd a Kis Egyesülés és a Román Királyság megalakulása, aztán az első világháború és Trianon, a második világháború, a Ceausescu rendszer és a két nép a barikád ellenkező oldalán találta magát, pedig nem kellett volna így történnie.
De, hogy ne történelmi esszé legyen az írásomból, inkább koncentráljunk a jelenre. Aki volt már Erdélyben és legalább minimálisan ismeri az ottani állapotokat egyértelműen megállapíthatja, hogy Erdély Románia motorja. Kis túlzással a román állam Erdély szisztematikus kizsákmányolása nélkül képtelen lenne működni. Fél éves erdélyi tanulmányaim során világosan láttam, hogy például Kolozsvár élhetőbb és gazdaságilag erősebb város, mint Bukarest. Jól tudja ezt a román állam is és meg is tesz mindent, hogy a kulturálisan fejlett stratégiai központot a markaiban tarthassa. És, hogy cserébe mit kap Erdély? Lényegében semmit. Az erdélyi részek, különösen a leszakadó falvak, szinte semmilyen állami támogatást nem kapnak, hiszen Bukarest minden pénzt, amit az Erdélyi részekből kifacsar, a Kárpátokon túli területekre költi.
A székely autonómia kérdése tehát kulcsfontosságú. Annál is inkább, mivel az erdélyi románok is egyre jobban érzik a szükségét valamiféle változásnak. Soviniszta indulatok mentén könnyen mondhatnánk, hogy a román az román, egy kutya mind, de ez téves. Az erdélyi románok élesen megkülönböztetik magukat a számukra „koszos, büdös” regáti románoktól, és büszkék erdélyi mivoltukra. Ez teremtheti meg az alapot a Pax Hungarica kicsiben történő letesztelésére, hiszen Erdély nem, mint etnikailag homogén terület kíván autonómiát, hanem mint multietnikus egység, melyben bizony a románoknak is helye és szerepe van.
Ne essünk azonban abba a hibába, hogy bizonyos területek függetlenedése minden esetben helyes és jó. A katalán függetlenedési törekvések ügye például teljesen más, hiszen ott egy, a spanyolt, mint népet alkotó népcsoportelem akarja megbontani az egységes nemzetállam képét, ezzel szemben az erdélyi területek a magyar élettérrel alkotnak egy földrajzi egységet, a történelmi román területektől életidegenek voltak mindig is. Erdély autonómiatörekvése fontos cél, de itt nem állhatunk meg. A küzdelemnek csak akkor lesz értelme, ha a hosszú folyamat végén betagozódik a magyar élettérbe, ahova mindig is tartozott, és megvalósul a területén élő népcsoportok közös akarata és életegysége: a Pax Hungarica.
Úgy legyen!
Zöldinges.net – Csikós Gergő
